Szakmanév
Rendészeti őr
Szakmajegyzék azonosító
410321802
Ágazat
Rendészet és közszolgálat
Iskolai rendszerű képzési idő
Alapfokú iskolai végzettséggel: 3 év; Érettségivel: 2 év
Munkakör
Védelmi eszközök és berendezések használatával őrzi és megvédi a megbízó által meghatározott védelmi szinten rábízott vagyontárgyat, létesítményt, illetve szállítmányt. Létesítmény őrzése és védelme esetén a személy-, gépjármű és áruforgalom ki- és beléptetését végzi a megbízó által meghatározott tartalommal és a szakmai előírások szerint. Tevékenysége ellátása során a rábízott vagyontárgyat, az őrzött létesítményt, illetve szállítmányt, valamint a személyét és a társait ért támadás esetére támadáselhárító eszközök (gumibot, vegyi eszköz, lőfegyver) használatára is jogosult a vonatkozó jogszabályok és a szakmai szabályok betartásával. A jogszerű intézkedésnek ellenszegülő, vagy a szabálysértés vagy bűncselekmény elkövetésén tetten ért személyt elfoghatja, a hatóság értesítését követően annak kiérkezéséig visszatarthatja, a szabálysértés vagy bűncselekmény elkövetésén tetten ért személy birtokában lévő, szabálysértésből vagy bűncselekményből származó, annak elkövetése során használt, támadásra alkalmas eszközöket elveszi. Határozott és udvarias fellépéssel végrehajtott intézkedései során mindvégig megtartja a törvényességet, a jogszabályok és utasítások előírásait betartja és másokkal is betartatja. Rendkívüli esemény, katasztrófa bekövetkeztekor képes aktívan segítséget nyújtani a személyek életének és testi épségének, valamint vagyonának mentésében, továbbá aktívan együttműködik a rendőrségi, katasztrófavédelmi hatóságokkal. Feladatait magas fokú folyamatos és éber figyelemmel végzi.A választott szakmát oktató iskolák jelen oldalon bemutatott listája a KIR-STAT adatbázisán alapszik, amely csak részleges képet nyújt a képzést adó intézményekről. Ha egy konkrét szakma érdekel, mindenképpen keresd fel az adott iskolát, mert a szakmák oktatása évről évre is változhat. Továbbá próbálj meg minél több forrásból tájékozódni az iskolák listájáról.
Az iskolák neve mellett láthatod, hogy az adott intézmény diákjai hogyan teljesítettek az Oktatási Hivatal által 2019-ben lebonyolított Országos Kompetenciamérésen az ország összes tanulójához képest. Amennyiben felkeltette az érdeklődésedet egy iskola, akkor az iskola nevére, majd az "OKM jelentés letöltése" gombra kattintva letöltheted a részletes információkat a kompetenciamérés eredményeiről (pl. a szakképző iskolai telephelyen tanulók teljesítménye). További információ az Országos Kompetenciamérésről itt érhető el: www.kir.hu/okmfit
Az adott iskola tanulói jobban teljesítettek, mint az ország összes szakképző iskolai tanulója.
Az adott iskola tanulói hasonlóan teljesítettek, mint az ország összes szakképző iskolai tanulója.
Az adott iskola tanulói rosszabbul teljesítettek, mint az ország összes szakképző iskolai tanulója.
Ezen iskola esetében nem érhető el OKM adat.
Rendészeti őr
Rendészet és közszolgálat ágazat 3 éves képzése, amely szakképzettség megszerzésével zárul.
A rendészeti őr megismerkedik a rendészeti, a magánbiztonsági tevékenység, valamint a rendvédelmi
életpálya sajátosságaival, a leendő választott hivatás fontosabb szakmai elemeivel. A képzési folyamat
során a gyakorlati képzés keretében a rendészeti őr megismerkedik a magánbiztonsági szolgáltató
szervezetek, a büntetés
-
végrehajtás, a katasztrófavédelem
-
tűzoltóság, valamint a rendőrség
tevékenységének legfontosabb elemeivel.
KOMPETENCIAELVÁRÁS
Kiemeli a lényeget, megérti és visszaadja az olvasottakat, felismeri az alapvető összefüggéseket,
megérti a kapott információkat, kérdéseket tesz fel, válaszokat ad, megfogalmazza a véleményét,
megérti mások kommunikációját, figyelembe veszi mások véleményét, kapcsolatot teremt, pontos,
kontrollált munkát végez, betartja az alapvető viselkedési
normákat, tudatosan alkalmazza a
metakommunikációs eszközöket.
A SZAKKÉPZETTSÉGGEL RENDELKEZŐ
•
őrzést végez különböző védelmi szintű létesítményekben;
•
ellátja a belső és a közterületi járőrszolgálatot, ellenőrzi a helyszínt a riasztásra kivonuló
biztonsági
szolgálat tagjaként;
•
szállítmánykísérési feladatokat végez, biztosítja a pénz
-
, értékszállítást a létesítmény
területén;
•
intézkedik rendkívüli eseményekkor, szükséghelyzetekben, közveszély
-
elhárításban;
•
visszatartja a bűncselekményen vagy szabálysértésen tetten ért személyt;
•
alkalmazza a támadáselhárító eszközöket és a kényszerítő testi erőt a szakmai szabályok
szerint;
•
együttműködik a feladat
-
végrehajtásban érintett hatóságokkal, a rendvédelmi szervekkel,
a biztosításban részt vevő biztonsági szolgálatokkal, szervezőkkel.
Ajánlott azon fiatalok számára, akik éreznek magukban elhivatottságot a közrend, közbiztonság
területén az emberek mindennapi biztonságos életkörülményeinek fenntartásához. Elengedhetetlen,
hogy legyen megfelelő számú szakember, akik a társadalom ilyen irányú igényeit magas színvonalon
tudják biztosítani.