Szakmanév
Gyermek- és ifjúsági felügyelő
Szakmajegyzék azonosító
409222201
Ágazat
Szociális
Iskolai rendszerű képzési idő
Alapfokú iskolai végzettséggel: 3 év; Érettségivel: 2 év
Munkakör
Közreműködik a gyermeket ellátó intézmény vezetőjének és nevelőjének irányítása mellett a gyermek és fiatal számára otthont nyújtó ellátást biztosító gyermekotthon, javítóintézet intézmény gondozási-nevelési, szabadidős tevékenységének szervezésében, megvalósításában és a háztartási feladatok ellátásában. Közreműködik a gyermek befogadásával kapcsolatos feladatok ellátásában. Végzi a gyermekkel fiatallal kapcsolatos /gondozási/nevelési feladatokat. A nevelővel, a pszichológussal, gyógypedagógussal/fejlesztő pedagógussal és a gyermek törvényes képviseletét ellátó személlyel együttműködve és irányítása mellett felügyeli és segíti a gyermek tanulmányi munkáját, problémáinak megoldását, betegségeinek gyógyítását, szükség szerint kapcsolattartását, hazagondozásának/örökbefogadása előkészítésének folyamatát. Segítséget nyújt a pályaválasztásában, higiénés szokásainak kialakításában. Szükség szerint kapcsolatot tart a gyermekek jogainak érvényesülése érdekében az érdekképviseleti fórumokkal és a gyermekjogi képviselővel. Végzi a munkakör ellátásával kapcsolatos dokumentációs feladatokat. Részt vesz a gyermek önálló életvitelre való felkészítésében. A területen dolgozó és a gyermekek gondozásában, nevelésében és fejlesztésében résztvevő szakemberekkel személyesen, valamint infokommunikációs, digitális eszközök lehetőségeit is alkalmazva tart kapcsolatot, működik együtt.A választott szakmát oktató iskolák jelen oldalon bemutatott listája a KIR-STAT adatbázisán alapszik, amely csak részleges képet nyújt a képzést adó intézményekről. Ha egy konkrét szakma érdekel, mindenképpen keresd fel az adott iskolát, mert a szakmák oktatása évről évre is változhat. Továbbá próbálj meg minél több forrásból tájékozódni az iskolák listájáról.
Az iskolák neve mellett láthatod, hogy az adott intézmény diákjai hogyan teljesítettek az Oktatási Hivatal által 2019-ben lebonyolított Országos Kompetenciamérésen az ország összes tanulójához képest. Amennyiben felkeltette az érdeklődésedet egy iskola, akkor az iskola nevére, majd az "OKM jelentés letöltése" gombra kattintva letöltheted a részletes információkat a kompetenciamérés eredményeiről (pl. a szakképző iskolai telephelyen tanulók teljesítménye). További információ az Országos Kompetenciamérésről itt érhető el: www.kir.hu/okmfit
Az adott iskola tanulói jobban teljesítettek, mint az ország összes szakképző iskolai tanulója.
Az adott iskola tanulói hasonlóan teljesítettek, mint az ország összes szakképző iskolai tanulója.
Az adott iskola tanulói rosszabbul teljesítettek, mint az ország összes szakképző iskolai tanulója.
Ezen iskola esetében nem érhető el OKM adat.
Gyermek-
és ifjúsági felügyelő
Szociális ágazat 3 éves képzése, amely szakképzettség megszerzésével zárul.
A gyermek-
és ifjúsági felügyelő közreműködik a gyermek és fiatal számára bentlakásos ellátást
biztosító gyermekjóléti alapellátási és gyermekvédelmi szakellátási intézmény, javítóintézet gondozási
-
nevelési
-
fejlesztési tevékenységeinek szervezésében, megvalósításában és a háztartási feladatok
e
llátásában.
KOMPETENCIAELVÁRÁS
Felelősségtudat, kapcsolatteremtő készség, empatikus készség, türelmesség, tolerancia,
határozottság, motiváló készség, rugalmasság, döntésképesség, kreativitás, ötletgazdagság.
A SZAKKÉPZETTSÉGGEL RENDELKEZŐ
•
gyermekjóléti alapellátási és gyermekvédelmi szakellátási intézményekben, valamint
javítóintézetekben gondozó és gyermekfelügyelő munkakörökben lát el feladatokat;
•
megszervezi és elvégzi –
feladattól függően a gyermek, fiatal bevonásával –
a gyermek, fiatal
életkorának, állapotának megfelelő napi tevékenységeket az intézmény vezetője és a nevelő
irányítása mellett;
•
részt vesz a gyermek, fiatal szabadidős tevékenységének szervezésében és lebonyolításában;
•
infokommunikációs eszközöket és a számítógépet használ.
Ajánlott minden fiatal számára, aki szívesen részt vesz a támogatásra szoruló gyermekek, fiatalok
gondozásában, nevelésében.