Cookie / Süti tájékoztató
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében cookie-kat alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
Rendben

Törpeházzal az Európa-bajnokság dobogójára

A 2018-as budapesti EuroSkills díjazottjai között állhatott az ácsként bronzérmet szerzett Piltman Gábor. A szakmák Európa-bajnokságán győzelmet arató fiatal szakember gyerekkora óta erre a pályára készül, hiszen édesapjától már nagyon korán elleshette a mesterség minden csínját-bínját. „Apukám már kiskoromban vitt magával, gyakorlatilag együtt nőttem fel az ács szakmával. Nem is volt kérdés, hogy ezzel szeretnék foglalkozni, és ha végeztem a tanulmányaimmal, a családi vállalkozáshoz is csatlakozom.”

Gábor gyakorlott versenyző, aki már a WorldSkills-en is bizonyíthatta szakmai rátermettségét és kreativitását. „A hazai porondon azért nagyon más volt a tavalyi megmérettetés, a sok kilátogató ismerős

miatt a nyomás is nagyobb volt rajtunk. De nagyon élveztem a versenyt, marha nagy élmény volt. Rengeteg ismerős arcot láthattunk viszont, szuper volt a csapat és mindenki kedvesen és segítőkészen fordult hozzánk. Végül a bronzérmet egy „törpeház” makettjének elkészítésével nyerhettem el.”

És hogy kiknek ajánlja saját hivatását Európa egyik legjobb ácsa? „Azoknak, akik szívesen dolgoznak kint a természetben és szeretnének valami igazán látványosat, kézzelfoghatót alkotni.”