Cookie / Süti tájékoztató
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében cookie-kat alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
Rendben

Mivel foglalkozik egy épületgépész?

Mindenhol jó, de legjobb otthon – tartja a mondás. Sajnos minden erőfeszítésünk ellenére itt is történhetnek balesetek vagy kellemetlen meglepetések, ugyanis a komfortot biztosító berendezéseink bármelyik pillanatban meghibásodhatnak. Ilyenkor épületgépész technikusaink sietnek segítségünkre. Bujdosó Balázs, a BGSZC Szily Kálmán Műszaki Szakgimnázium és Szakközépiskola gyakorlati oktatásának vezetője mesélt nekünk erről a kiemelkedő szakmáról.

Bujdosó Balázs gépszerelőként kezdte pályafutását, és csak ezt követően, már idősebb korában végezte el az épületgépészeti képzést. „Fontos megjegyeznem, hogy a gépészet és az épületgépészet nem szétválasztandó, szorosan összekapcsolódnak, ezért a felsőoktatási intézményekben is közösen indulnak ezek a képzések, és a diákok csak később szakosodhatnak” – emelte ki.

A szakember továbbá azt is kifejtette, miért számít fontosnak az épületgépészet. „Egy folyamatosan fejlődő szakmáról beszélünk, aminek mindig is nagy szerepe volt életünkben. Régen a vízvezeték kiépítése, majd a központi fűtés kialakítása, mára pedig a klíma és a megújuló energiaforrások állnak munkánk középpontjában. Ez pedig egyértelműen mutatja, hogy ez a szakma képes folyamatosan változni és megújulni. Éppen ezért egy szakembernek fontos, hogy folyamatosan fejlessze és bővítse tudását.” Az oktatótól azt is megtudhattuk, hogy a képzés során próbálnak olyan cégekkel is együtt dolgozni, akik olyan új technológiákat és érdekességeket mutathatnak a diákoknak, amelyek csak nemrég kerültek piacra. Ezzel biztosítják, hogy a tanulók naprakész és friss információkhoz jussanak.

Bujdosó Balázs szerint egy jó technikusnak rendszerben kell gondolkodnia, hiszen egy modern ház megépítésénél is fontos nagy figyelmet fordítani a feladatok pontos összehangolására. Elmondása szerint leginkább olyanok számára ideális ez a szakma, akik ambiciózusok, nyitottak az új iránt és nem ijednek meg a kihívásoktól. De talán az a legfontosabb, hogy a tanuló rendelkezzen műszaki elhivatottsággal. A szakember szerint azonban akkor lesz valaki igazán jó épületgépész technikus, ha olyan minőségi, igényes és precíz munkát folytat, mintha a saját otthonán dolgozna.

További információkért látogass el a szakmavilag.hu oldalra.