Cookie / Süti tájékoztató
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében cookie-kat alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
Rendben

„Minden kis mozdulatnak megvan a jelentősége” – a hegesztők munkája teljes koncentrációt igényel

Időtálló hidak, monumentális épületek, száguldó versenyautók – mind nem léteznének a hegesztők munkája nélkül. A gépalkatrészek vagy különböző szerkezetek készítésekor ugyanis elengedhetetlen az egyes különálló szerkezeti elemek összekötése.

Zaja Dániel, fiatal hegesztő bronzérmes helyezést ért el munkájával a szakmák Európa-bajnokságán, az EuroSkills-en.  Közhelynek hangzik, de bevallása szerint ő tényleg mindig is hegesztő szeretett volna lenni. Már kisiskolás koromban is amíg mások játszottak, én a műhelyben szerettem lenni leginkább. A hegesztésre is igaz, hogy amíg az ember csinálja, addig folyamatosan tanul, de a fejlődéshez rengeteg munka is kell” – mondta Dani, aki ugyanilyen lelkesen mesélt a nemzetközi versenyről is. „Szerettem volna magamnak bizonyítani és megmérettetni magam a szakmán belül. Ez motivált és hajtott mindvégig, és persze az is, hogy a szüleim büszkék legyenek rám.”

Dani szerint a kiváló munka folyamatos koncentrációt igényel, és tudni kell kizárni a külvilágot. „Minden kis mozdulatnak megvan a jelentősége. Azoknak ajánlanám leginkább a hegesztő szakmát, akik szeretnek nyugodt körülmények között dolgozni, akik szívesen alkotnak, akik nem adják fel, ha nehézségekbe ütköznek. És persze nem árt a jó kézügyesség és a precizitás.”

A fiatal szakember nagyon tudatoson igyekszik szakmailag fejleszteni és továbbképezni magát, távolabbi céljai között pedig saját vállalkozás indítása is szerepel.