Egy világbajnokságig eljutni nem egyszerű feladat. Sok lemondással, befektetett munkával és erőfeszítéssel járt.
„A Székesfehérvári SZC Vörösmarty Mihály Technikum és Szakképző Iskolából indult a versenyhez vezető utam. Ott érettségiztem és végeztem el az asztalos képzést is. Ezután a Budapesti Komplex SZC Kaesz Gyula Faipari Technikum és Szakképző Iskola tanulója voltam, ahol a technikumi képzésemet kaptam meg. Nem titkoltam sosem, hogy azért választottam ezt az iskolát, mert itt készülnek fel a versenyzők a világbajnokságra és minél közelebbről szerettem volna látni, a részese lenni ennek a folyamatnak” – mesélte Dániel.
Az asztalos szakma egy ősi, természetközeli hivatás, hiszen legtöbb esetben fával dolgoznak, ami még akkor is él, mikor megmunkálják: hajlik vagy épp megreped. Ha jó kezekbe kerül, valóban maradandót és szépet lehet belőle alkotni. Ez egy igazán kreatív szakma, ahol a precíz, mégis időnként kemény fizikai munka mellett minden belső művészeti vágyat ki lehet élni.
„A WorldSkills-re másfél éven át tartott a felkészülés. 2021 júniusában választottak ki, mint versenyző és onnantól kezdve szakértőm, Babanecz Csaba segített végig a folyamaton, aki már sok nyertesnek volt a felkészítője, és elképesztő szakértői tudással rendelkezik. Illik megemlíteni, hogy az elődöm, Fekete Martin Európa-bajnok épületasztalos szintén megszámlálhatatlan praktikát és trükköt mutatott nekem, amiért hihetetlenül hálás vagyok. Sokat köszönhetek a szponzoraimnak, a Festool Magyarországnak, a H-Didakt Kft-nek és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarának is.”
Csodálatos eufóriát és elképesztő nyomást gyakorolhat egy-egy versenyzőre az a tudat, hogy egy ilyen nívós versenyen ő képviseli az országát, és nemzetének zászlaja alatt vonul be egy olyan helyre, ahol több ezer ember várja őt, hogy megmérettessen. „Megtiszteltetés volt, hogy én lehettem az az épületasztalos versenyző a WorldSkills-en és az EuroSkills-en egyaránt. Ezeken a versenyeken, a versenyzők nagyon kedvesek és támogatóak egymással. Ha időnk engedi, sokat beszélgetünk és igyekszünk minél jobban megismerni egymás kultúráját. Bátorítanám és bátorítom is azokat a fiatalokat, akiket érdekel a verseny, hogy jelentkezzenek! Csak tanulhat az ember, rengeteg munkatapasztalatot szívhat magába és megtudhatja, milyen az igazán precíz munka.”
Ha bármi szépet látsz a fában, tovább tudod gondolni a kapott faanyagot, kellő kreativitással rendelkezel és szeretnél valami igazán különlegeset alkotni, akkor érdemes megfontolnod, hogy közelebbről is megismerkedj az asztalos szakmával! További információkat találsz a Szakmavilág.hu oldalán.