Gregus Máté hét évvel ezelőtt költözött Szegedről Budapestre, hogy valóra váltsa álmait, és fotósként ismerjék meg munkásságát. Már gyermekkorában előszeretettel használta a fényképezőgépet, végül pedig fél év egyetemi tanulmány után realizálódott benne igazán, hogy valójában a kamera mögött érzi magát magabiztosan. Eleinte különböző rendezvényeken ragadott gépet, mára már azonban számtalan divatmagazin anyaga fűződik a nevéhez. Habár a divatportrék állnak a szívéhez a legközelebb, az eseményfotózás továbbra is az élete részét képezi, többek közt a budapesti divathét stábjának oszlopos tagja.
Máté az elengedhetetlen kreativitás, az esztétikai érzék és a fények megfelelő kombinálása mellett fontosnak tartja, hogy egyéni elképzelését is megvalósíthassa egy-egy koncepcióban. A tervezői gondolkodásmódjának részeként minden modelljében meg kell találnia azt, amivel egy kép igazán különlegessé válik. „Mindig örömmel látom, amikor a fényképezőgép másik végén feloldódnak a gátlások, és megszületnek az érzések a képen is. Ez a fotósnak is egyaránt felemelő élmény. Minél több emberrel dolgozom együtt, annál inkább kiszélesedik az én perspektívám is” – számolt be a népszerű fotós.
Gregus Máté elmondása szerint a legnagyobb kihívások közé sorolható a folyamatos megújuláshoz vezető út is. „Fotósként mindig keresni kell a kihívásokat, hogy egyre több mérföldkőhöz juthassunk el. Ha valami maradandót hozol létre, az előre fog vinni a munkád során. Lesznek napok, amikor kevesebb a motiváció, mégis teljes mértékben koncentrálni kell, hogy az elvárt minőségben tudj alkotni” – mondta, majd hozzátette, hogy a fotósnak ezen felül már csak azért is fejlődnie kell, mert a szakma is állandó fejlődésen megy keresztül, folyamatosan jelennek meg újabb technikák és trendek, melyeket követni és ismerni kell.
„Kezdetben nem gondoltam volna, hogy az álmaim tényleg valóra válnak, és minden nap azzal foglalkozhatok, amit igazán szeretek. A sikerhez ugyanakkor elengedhetetlen, hogy a megoldandó feladatokat ne kudarcként éljük meg” – tanácsolta Máté, aki többek között a nívós New York-i divathéten is dolgozott már. „A számtalan értékes barátság és kapcsolat mellett a képeim stílusa és a személyiségem is rengeteget fejlődött. Bebizonyosodott, hogy szívvel-lélekkel bármire képesek lehetünk” – tette hozzá.
Gregus Máté a divatfotózás világát választotta, de mindenki megtalálhatja a számára legkedvesebb területet, ahol igazán kibontakoztathatja kreativitását. Ha felkeltette érdeklődésedet a fotográfus szakma világa, akkor további részletekért keresd fel a szakmavilag.hu oldalát!
Fotókredit: Gregus Máté