Cookie / Süti tájékoztató
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében cookie-kat alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
Rendben

Ilyen érzés, ha megcsap a mozdonygőz füstje

Kovács Attila közel 30 éve dolgozik mozdonyvezetőként és szerencsésnek tartja magát, amiért már egészen korán, hétévesen tudta, hogy mivel is szeretne foglalkozni felnőttként.

„Miután a család összes férfi tagja a vasútnál dolgozott, engem is hamar megcsapott a gőzmozdony füstje és tudtam, hogy ez lesz az én boldogságom kulcsa is. Gyerekként szinte minden nap kimentem a pályaudvarra, hogy várjam apámat, aki, amikor megérkezett, dudálással üdvözölt engem és ettől úgy éreztem, hogy én vagyok a legszerencsésebb gyerek a világon” - mondta Attila, aki 30 év elteltével is szereti munkáját és fontosnak tartja, hogy kollégái elismerik szakmai tapasztalatait, aminek köszönhetően folyamatosan új lehetőségekkel találkozik, ezek fejlesztik és inspirálják őt minden egyes nap.

A gőzmozdonyok óta persze eltelt jó pár év, így ma már sokkal modernebb vonatok és eszközök segítik a vasutasok és a vasútforgalmi szolgálattevők életét.

A vasútforgalmi szolgálattevő kevésbé ismert szakma, pedig nagyon fontos szerepe van abban, hogy a vonatok és utasaik biztonságban jussanak el A-ból B-be. A szakma képviselői a vasúti üzemirányító központtal együttműködve, az utasításoknak megfelelően szervezik, irányítják és bonyolítják le a felügyeletükre bízott területeken a vonatok közlekedését. Ismerik Magyarország vasúthálózatát, a vasúti összeköttetéseket, a szomszédos vasutak határpontjait és a jelentősebb nemzetközi összeköttetéseket.

Ha valaki Attilához hasonlóan, már fiatalon érdeklődik a vasúti közlekedés iránt, akkor a Gyermekvasút segítségével kisvasútforgalmi szolgálatevőként is lehetősége van megismerni ezt az izgalmas és felelősségteljes szakmát, az idősebbek pedig két év alatt elsajátíthatják a tudást elméleti és gyakorlati képzéssel.