Cookie / Süti tájékoztató
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében cookie-kat alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
Rendben

Gondold ki, tervezd meg, nyomtasd ki!

Számos olyan szakma van a világon, amit az idő múlásával és az ezzel járó technológiai fejlődés hatására elfelejtünk, vagy épp nem tulajdonítunk neki túl nagy figyelmet. Hosszú évek óta hallgatjuk például, hogy a nyomtatott szónak már nincs akkora értéke, és hogy a digitalizáció leváltja majd a nyomdákat. Ennek ellenére a nyomdászok a 21. században, mi több, mind a mai napig aktívan dolgoznak, és fejlődik a technológia is. De vajon mit csinálhat egy nyomdász a digitális világ kapuin kívül? Tóth József, a Kreatív Készségtanács elnöke most bevezet minket a szakma rejtelmeibe, és elárulja, mi rejlik a képernyőkön túl.

Tóth József lassan négy évtizede dolgozik már nyomdászként, és kezdeti lelkesedése a szakma iránt azóta sem csökkent. Elárulta nekünk, hogy azért döntött emellett a többszáz éves múltra visszatekintő hivatás mellett, mert valami különleges és kreatív szakmát szeretett volna választani. „A nyomdászok a történelem során mindig olvasott és művelt emberek voltak, már csak azért is, mert amit készítettek, azt el kellett olvasniuk, javítaniuk, korrektúrázniuk. Szerintem már csak ezért is rendkívül érdekes területnek számít” – mesélte Tóth József.

Arra is rámutatott, hogy valójában mitől volt híres ez a szakma, amikor fénykorát élte. „A nyomdászat valójában mindig a tudomány élvonalában járt, éppen ezért a szakemberek képesek voltak mindig az elsők között alkalmazni a legújabb technológiákat munkájuk során” – hangsúlyozta a szakértő. Mindezek ellenére akadnak, akik kétségbe vonják a szakma fontosságát, és azt gondolják, hogy a mai modern világban nincs szükség nyomdai termékekre, hiszen minden megoldható elektronikusan, és ez az információátadás egyetlen jövője. Azonban gondoljunk bele, milyen lenne a világ nyomtatott betűk, képek és olyan termékek nélkül, amelyeket valóban megéri a képernyőn kívül is látni. Nemcsak újságokról, könyvekről, füzetekről van szó, hanem többek között csomagolóanyagokról, különböző marketing kiadványokról, brosúrákról vagy speciális esetben festmény reprodukciókról. Ami azonban a leginkább lenyűgöző ebben a szakmában, az a benne rejlő kitartás. A könyvekről például az e-book megjelenése óta azt jósolták, hogy eltűnnek majd az életünkből, ennek ellenére mégsem azt látjuk, hogy drasztikusan csökkenne a könyvek iránti kereslet.  Minden olvasni szerető ember tudja, hogy nincs még más, ami ugyanazt az élményt nyújtaná, mint a kézzel fogható, lapozható könyvek.

Bár a jövő nyomdászai már valószínűleg másképp fognak dolgozni, mint jelenleg, hiszen, mint megtudhattuk, a nyomdaipar egy folyamatosan fejlődő iparág, a szépsége és a hivatása garantáltan továbbra is megmarad.

Ha te is szeretnél egy olyan kreatív, összetett és változatos szakmát, mint a nyomdászat, látogass el a szakmavilág.hu oldalra további információkért.