Cookie / Süti tájékoztató
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében cookie-kat alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
Rendben

Felvillanyozó szakmaiság

Már óvodában is szerettél mindent megbütykölni? Te vagy a családban az az ember, akire lehet számítani, ha meg kell valamit javítani? Nem áll távol tőled a matematika és a fizika sem? Akkor az elektronikai technikus szakma érdekes lehet számodra! Zatykó János szakoktató, gyenge- és erősáramú elektrotechnikus által pedig most betekintést nyerhetsz a szakma világába!

Zatykó János jelenleg a budapesti Öveges József Középiskolában tanít, ahol korábban ő is tanulmányait folytatta. Elmondása szerint pusztán a véletlennek köszönhető, hogy tanárként kezdett dolgozni, az viszont már gyerekkorában is biztos volt, hogy a villamosiparban szeretne elhelyezkedni. „Már általános iskolás korom óta szerettem a műhelyben tevékenykedni, mindenféle elektronikai eszközt szétszedtem és összeraktam, már akkor is próbálgattam javítgatni őket” – mesélte a szakember.

Oktatói tevékenysége mellett több szakmát is elsajátított: másodállásban villanyszerelést, riasztórendszerek kiépítését és most már PLC programozást is vállal, de a jövőben még több új dolgot szeretne megtanulni. Ez a sokszínűség az, amit talán a legjobban szeret szakterületében. „A fejlődés a villamosiparban napról napra történik, úgyhogy állandóan új dolgot lehet és kell is tanulni” – tette hozzá Zatykó János.

Meglátása szerint elektrotechnikai szakemberekre mindig szükség lesz, hiszen a legtöbb, a felhasználók által használt eszköz villamosenergiával működik, ezek előállítására és fejlesztésére mindig lesz kereslet, így biztos anyagi hátteret nyújtanak az ezekhez kapcsolódó szakmák. Ráadásul a pozitívumok közé sorolható az is, hogy magánvállalkozóként nagyon rugalmas munkaidőben lehet dolgozni.

„Noha elengedhetetlen megfelelő matematikai és fizikai ismeretekkel rendelkezni ezen szakmák gyakorlásához, mégsem ezek a legnehezebben elsajátítható készségek, hiszen a szükséges szakmai tudást megkapják a képzés során. Viszont a türelem, a logikus gondolkodás, a kitartás és a megfelelő kommunikációs képesség szintén szükséges ahhoz, hogy valakiből sikeres elektrotechnikai szakember váljon” – hangsúlyozta ki a szakember.

Ha Zatykó Jánoshoz hasonlóan számodra is örömet és sikerélményt okoz, amikor hosszas keresgélés után rálelsz a probléma okára és megoldást találsz rá, ha szeretnél kézzel foghatót alkotni és ezzel segíteni másoknak, ráadásul szívesen tanulnál minden nap valami újat, akkor ez lehet a Te utad!

További információkért látogass el a szakmavilag.hu oldalára.