Cookie / Süti tájékoztató
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében cookie-kat alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
Rendben

„Ezt a szakmát szeretni kell”

Balogh Krisztián kőfaragó bronzérmet nyert a Budapesten megrendezett EuroSkillsen. A komoly felkészülés után, most kicsit pihen, de utána vár még rá egy világverseny is. Krisztián édesapja műköves, sírkövesként dolgozik, ezért nem volt ismertlen számára a kövek világa, sőt apja tanácsára választotta a kőfaragó szakmát.

„Ahogy kezembe vettem a szerszámokat, azonnal megtetszett ez a szakma. Amikor elkezdek dolgozni egy nagy kőtömbön, én már látom, hogy mi lesz belőle, milyen lépésekkel fogok eljutni a végeredményhez. A legjobb rész pedig az, amikor már a laikusok is látják, hogy mi készül” – mesélte a fiatal kőfaragó. „Eddig a EuroSkillsen elkészített összetett rózsaablakra vagyok a legbüszkébb, az igazi kihívás volt, és az lett az eddigi legjobb munkám. Nagy vágyam, hogy a Parlamenten dolgozhassak, és sokszor mondogatom apukámnak, hogy egyszer majd róla is készítek egy mellszobrot.”

Krisztián azt is elmondta, szerinte mi kell ahhoz, hogy valaki jó kőfaragó lehessen: „Rengeteg türelem, mert nagyon aprólékos munkáról van szó, kell egy jó adag kreativitás és térlátás, valamint problémamegoldó képesség, hiszen előfordul, hogy munkaközben találjuk szembe magunkat egy-egy természetes repedéssel, ami keresztbe húzhatja az addigi számításainkat. De a legfontosabb, hogy ezt a szakmát szeretni kell.”