A gépész technikus szakma nem csak érdekes, de felettébb sokrétű hivatás, ami egyaránt igényel nagy gyakorlati és elméleti tudást is. Ennek érdekében a hallgatók már a képzés során több olyan speciális szakirány közül is választhatnak, mint az ipari és vegyipari, valamint a CAD-CAM szakirány. „A CAD-CAM gépésztechnikus feladata, hogy szakmai ismereteinek segítségével hatékonyan támogassa a gépipari tervezést és gyártást” – magyarázta a szakember. A szakirányon végzett gépésztechnikus képes lesz ipari termékek modellezésére CAD (Computer Aided Design – számítógéppel segített tervezés) szoftver segítségével, funkcionális megfelelőségük vizsgálatára, valamint a szükséges tervezési dokumentációk elkészítésére. CAM (Computer Aided Manufacturing - számítógép által támogatott gyártás) program segítségével modellezi a megmunkálást grafikus felületen, melyből CNC programot generál. Ugyanakkor CNC programot is képes írni, szimulátorban, vagy a szerszámgépen. Gyártási ismeretei alapján pedig el tudja végezni a forgácsolással előállítható termékek egyetemes és CNC szerszámgépekkel való megmunkálásának előkészítését és gyártását is.
Az ipar szakmairányú gépésztechnikus a mérnöki felkészültséget nem igénylő gépészeti jellegű műszaki fejlesztő, tervező, irányító és ellenőrző feladatokat végzi. „Képzett szakemberként részt vehet a gyártmányok, gépek és berendezések korszerűsítési, a gépelemek, gépegységek tervezési és az új technológiák bevezetési munkálataiban is, továbbá megtervezheti a gépek, berendezések biztonságos üzemeltetését, javítási, karbantartási előírásokait. Az ipar szakmairányon végzett gépésztechnikus CAD szoftver segítségével gépészeti modelleket készít, valamint ismeri a pneumatikus és hidraulikus berendezéseket” – mondta el Oláh Andrea.
A vegyipar szakmairányon végzett gépésztechnikus pedig a szervetlen és szerves vegyi anyagok, műanyagok, kőolajipari termékek, festékek, gyógyszerek, műtrágyák, gumi- és papíripari termékek, fémkohászati termékek előállításával és feldolgozásával kapcsolatos technológiák gépi berendezéseinek gyártását, üzembe helyezését, működésük ellenőrzését, kezelését, karbantartását és javítását végzi. „Fontos feladatai közé tartozik továbbá, hogy felügyeli a korszerű, digitális alapú folyamatirányított gyártó rendszerek, a technológiákat alkotó készülékek és berendezések biztonságos működését és működőképességét” – tette hozzá a szakember.
„A szakmát leginkább az élethosszig tartó tanulás jellemzi, hiszen folyamatosan jelennek meg újabb megoldások, újabb technológiák, melyekkel egy gépésztechnikusnak tisztában kell lenni” – hangsúlyozta Oláh Andrea. Így mindazok, akik szeretik a gépeket, a forgó-mozgó alkatrészeket, és akiket vonz az automatizált technológia, biztosan megtalálják a helyüket a gépésztechnikusok világában. Ha pedig kellő kitartással és alkotási vággyal rendelkezel, akkor munkádnak csak fantáziád szabhat határokat. „Kellő szaktudással ugyanis egy gépésztechnikus a szó szoros értelmében bármit képes lehet legyártani” – emelte ki Oláh Andrea.
További információért látogass el a szakmavilág.hu weboldalra.