Cookie / Süti tájékoztató
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében cookie-kat alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
Rendben

Egy életre szóló hivatás

A zene mindig is fontos részét jelentette életünknek. Jelen van a legszebb és legemlékezetesebb pillanataink során, gyakran pedig még akkor is mosolyt képes csalni az arcunkra, amikor nem is számítunk rá. Ahhoz azonban, hogy a dalok méltók legyenek ezekhez a pillanatokhoz, egyformán fontosak a zenészek és maguk a hangszerek is, melyek nélkül a zenész is csak olyan, mint egy kert virágok nélkül. Ezalkalommal Kónya Lajos aranykoszorús hangszerkészítő mester vezet be minket a szakma rejtelmeibe, amit ő maga már közel fél évszázada űz.

Kónya Lajos egészen hamar találkozott a hangszerkészítés művészetével, ugyanis már édesapja is ezzel foglalkozott. Gyermekként szinte megbabonázva figyelte, ahogy édesapja megmunkálja a fát, és gyönyörű hangszereket varázsol belőle. Ő maga pedig végül annak köszönhetően kóstolt bele a szakmába, hogy édesapja az egyik megrendelését rábízta, és megtapasztalhatta, milyen, amikor egy mandolin a saját kezei közt születik meg. Ekkortájt még díszítőfaragást és szoborkészítést tanult, az apja viszont arra ösztönözte, hogy ezt a tehetségét fordítsa át a hangszerkészítésbe. Kónya Lajos pedig ezen felbátorodva rögtön két darabot is készített az első megrendeléséből. „Nagyon jól esett, amikor kifizették a mandolint! Nem csak azért, mert sokat dolgoztam vele, hanem azért is, mert valaki tudta értékelni a munkám, ami egy magával ragadó élmény” – emlékezett vissza a mester.

Ezt követően elkezdett komolyabban is foglalkozni a hangszerkészítéssel, és rövid időn belül olyan szintre fejlesztette magát, hogy teljes zenekarokat is képes volt ellátni. Az évek múlásával egyre többen figyeltek fel munkásságára, és mára már számos általa készített hangszert őriznek múzeumokban úgy idehaza, mint Európa-, Amerika- és Ázsia-szerte is. Számtalan díjjal illették már, köztük „aranykoszorús mester” elismeréssel is, amelyet csak a szakma kiválóságai nyerhetnek el. „Hihetetlenül jó érzés valami olyat csinálni, ami mindenkinek örömet okoz. Öröm magának a hangszernek az elkészítése, örömet okoz a zenésznek, aki a hangszert használja, valamint örömet okoz a közönség számára is, aki hallgatja” – mesélte a szakember.

Kónya Lajos azt is elárulta nekünk, hogy ezt a hivatást csak is szívvel, lélekkel és szeretettel lehet végezni. „Ha valaki nem szeretettel csinálja, az meg fog látszani a hangszeren” – hangsúlyozta. Továbbá a türelem is egy fontos kvalitás, hiszen egy igazi kézzel megmunkált hegedű elkészítése legalább 3 hónapot vesz igénybe a lakkozást megelőzően. „Mindent kézzel csinálunk: nem fújjuk a lakkot, nem varrjuk a testet. Csak és kizárólag kézzel faragjuk, csiszoljuk és lakkozzuk a hegszereket” – tette hozzá a mester.

Igazi elhivatottság és szenvedély kell ahhoz, hogy valaki 50 éven keresztül dolgozzon egy szakmában, ám Kónya Lajos ezekben szerencsére nem szenved hiányt. 73 évesen is örömét leli a munkában. A Kónya családban egyébként nem Lajos az egyedüli hangszerkészítő, hiszen bátyja, valamint fiaik is ezt a szép hivatást választották, sőt a szakember elmondása szerint már az egyik unoka is érdeklődéssel fordul a szakma felé.

Ha felkeltette az érdeklődésed az aranykoszorús mester története, és téged is érdekel a hangszerkészítés mestersége, látogass el a szakmavilag.hu weboldalra további információért.