Cookie / Süti tájékoztató
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében cookie-kat alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
Rendben

Csak akkor gondoltam arra, hogy nyerhetek, amikor már a színpadon álltam

Szabó József első helyen végezett az idei Szakma Sztár Fesztivál megmérettetésén, a kőműves és hidegburkoló szakmában tanulók között.

A budapesti döntőt megelőzte egy igen komoly váci válogató verseny is, ahol a résztvevőknek 2 négyzetméternyi felületet kellett lebetonozniuk, majd egy iskolában további 3 négyzetmétert kellett leburkolniuk.

Innen kerültek tovább a legtehetségesebb diákok az országos szakmai versenyek döntőjébe, ahol összesen nyolcan vettek részt és egy L alakú falat kellett építeniük, majd meg kellett csillogtatniuk hőszigeteléssel és a vakolással kapcsolatos tudásukat is. A Szakma Sztár Fesztiválon a bírák végig árgus szemekkel figyelték a versenyzőket, ráadásul József munkáját az is nehezítette, hogy a fő segítsége az utolsó pillanatokban kiesett mellőle, így egyedül kellett megbirkóznia a legtöbb feladattal.
 

A zsűri elsősorban a függőlegesen kidolgozott falfelületeket és a pontosságot értékelte, József pedig annyira a saját feladataira koncentrált, hogy egészen az utolsó másodpercig eszébe sem jutott, hogy ő végezhetett az első helyen. „Csak akkor gondoltam arra, hogy nyerhetek, amikor már a színpadon álltam” – mesélte a szakmájában első helyen végzett szakember, aki saját bevallása szerint igencsak izgult a megmérettetésen.
 

Ha valaki a kőműves és hidegburkoló szakma képviselője szeretne lenni, akkor elengedhetetlen, hogy jól bírja a monotonitást, pontos és precíz legyen, de az is hasznos, ha van egy jó példakép a környezetében. József is így látja, aki nagybátyja miatt választotta ezt a szakmát, és azóta is élvezi minden percét. „Azt szeretem a munkámban a legjobban, hogy kezdetben csak egy területnyi földet látsz, amiből a munkánk által jönnek létre a mutatós épületek” – tette hozzá Szabó József, a kategórianyertes kőműves és hidegburkoló.