Cookie / Süti tájékoztató
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében cookie-kat alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
Rendben

Alkotás, kreativitás és a következő generáció támogatása – az asztalos szakma szépségei

Sajtos Dániel bútorasztalos a WorldSkills, azaz a „Szakmák Olimpiájának” is nevezett szakmai világversenyen kiválósági érmet szerzett. Szakmájáról, eddigi pályafutásáról, további terveiről és a versenyen szerzett tapasztalatairól mesélt.

Dániel a szakmáját Sopronban, a Roth Gyula Erdészeti Technikum és Szakképző Iskolában tanulta, és már gyerekként tudta, hogy ez lesz a hivatása. Édesapja szintén asztalosként dolgozott, és nagy szerepe volt abban, hogy Dániel már kiskorában megszállottjává vált a faiparnak. Eddigi pályafutása során legtöbbet otthon, illetve a budapesti felkészülő helyén tanulta a mestereitől. Gyakorlati oktatója, Viasz-Kádi Tibor hamar felfedezte, akivel a délutáni iskola után fűrészelési és vésési gyakorlatokat végeztek – többek közt az ő segítségével készült a WorldSkills-re, kezdve a 2019-es, kazani világbajnokság válogatójával. Dániel szerint nem kétséges, hogy „Viasz-Kádi Tibor az egyik legsikeresebb felkészítő az országban ezekre a válogató versenyekre.”

„Amikor bekerültem a Soproni Roth Gyula Erdészeti Technikumba, tudtam, hogy versenyezni is szeretnék. Abban az évben vett részt a Szakmák Olimpiáján Mózer Gergő épületasztalos, aki szintén Rothos gyökerekkel bírt. Ebből is tudtam, hogy jó helyen vagyok. Mindig is szerettem volna a hazámat képviselni egy nemzetközi versenyen, és ez egy plusz motiváció volt számomra.” – Dániel szerint a verseny és az azt megelőző felkészülési folyamatok, válogatók során mindenki, aki eljut a fináléig, végigjárja a ranglétrát, hiszen nagyon sokat kell tanulni, dolgozni és gyakorolni, mire az ember igazán profin megtanulja azokat a fortélyokat, amelyekkel versenyeket lehet nyerni, illetve bekerülni a világ legjobb szakemberei közé. „Azt szoktuk mondani a többi résztvevővel együtt, hogy a WorldSkills olyan, mintha maratont futnánk: nagyon hosszú a táv, és be kell osztani az időnket és az energiánkat a végéig” – árulta el Dániel.

A verseny 3-4 napos, viszont ahhoz, hogy eljuthasson odáig a versenyző, évek kemény munkája és rengeteg felkészülés szükséges. Dánielnek versenyzői pályafutása során különféle összetettnél összetettebb kis kereteket, aztán fiókokat, kisbútorokat, majd pedig nagy komplex versenyfeladatokat kellett készítenie. 

Arról is kérdeztük Dánielt, melyek a legfontosabb képességek és tulajdonságok egy profi bútorasztalos számára. Szerinte „ebben a szakmában igazán nagyot lehet alkotni és lehetőség van megvalósítani extrábbnál extrább kreatív kivitelezéseket. Azt gondolom, kell a szakmához egy alapvető finommotorikai készség és jó térlátás. Ezek fontos pozitívumok, de ez nem jelenti azt, hogy akikben ezek a képességek nem kiemelkedőek, azok nem lehetnek kiváló szakemberek.” 

Dánielt további terveiről is kérdeztük, amelyek közt továbbtanulás és a tudásának átadása is szerepel, sőt, akár vállalkozás indítása is. „Szeretném befejezni a faipari mérnöki képzésemet Sopronban, fontosnak tartom azt, hogy a gyakorlati és az elméleti tudásom mindig összhangban legyen. Nagyon szívesen foglalkozom a következő versenygenerációval, hiszen velem is foglalkoztak anno, így nekem is tovább kell adni azt a tudást, amit én megkaptam. Egyetem után szeretnék elhelyezkedni, mint faipari mérnök egy külföldi vagy belföldi cégnél, szeretném kihasználni a határ közelsége adta lehetőségeket, illetve az itthoni asztalos műhelyünket, így még a vállalkozás alapítása sem kizárt.” Dániel jelenleg a hazai válogatók szervezésében és lebonyolításában is részt vesz, amelyeken többek közt feladatíró és zsűrifeladatokat lát el. Számára ez egy fontos misszió: „Támogatni kell a következő versenygenerációt, hiszen nagyon tehetséges fiataljaink vannak, akikből kicsivel több odafigyeléssel világ- és Európa-bajnokok lehetnek.”