Áron eredetileg programozónak készült, ám 10. évfolyamos diákként kezdett módosítani a tervein, amikor először találkozott a hálózati ismeretek tantárggyal. Minél jobban beleásta magát a témába, annál jobban kezdte vonzani, a végső elhatározást azonban éppen a Skills versenyek adták számára. Áron először a SkillsJunior versenyen indult kíváncsiságból, az itt elért jó eredmény pedig bizonyosságot adott, hogy inkább ezzel kellene foglalkoznia. Döntését aztán a további sikerek csak megerősítették, ahogyan a szakma megszerzése is. A Váci Szakképzési Centrum Boronkay György Műszaki Szakgimnáziumában tanult, a szakmai papírját is itt szerezte 2020-ban, amikor elvégezte az OKJ-t informatikai rendszerüzemeltetőként.
A WorldSkills-en szerzett tapasztalatokról és kihívásokról is kérdeztük Áront, a válaszaiból pedig jól látszik, hogy egy minden szempontból megterhelő és kihívásokkal teli versenyről van szó, ahol csak a szakma legjobbjai érvényesülhetnek. „A felkészülési időszakban naponta 8 órában a HTTP Alapítvány irodájában tréningeztem: versenyfeladatokat dolgoztam ki, az ezekhez szükséges technikai és technológiai anyagokat tanulmányoztam. Ebben benne volt továbbá a versenyfeladatok sorrendjének kidolgozása, a feladatok időre való elkészítésének optimalizálása. Voltak technológiák, amelyeknél többedmagammal készültem. A hálózati modult korábbi EuroSkills csapattársammal, Papp Ádámmal, a szerveres modulnál több kiváló tanulóval, versenyzővel, köztük az idei EuroSkills versenyzőkkel, Bandúr Tamással és Koncsik Zsolttal oldottuk meg a feladatokat, kerestük meg a hibákat.”
Ugyanakkor a WorldSkills-re nemcsak szakmailag szükséges rátermettnek lenni: ahogyan az élsportolókat sportpszichológus, úgy a szakmai verseny résztvevőit team leaderek segítik. „A szakmai feladatok mellett volt mentális készülés is. A magyar válogatottnál a team leaderek remek coaching tudásukkal segítettek a verseny mentális aspektusában, legyen az stresszkezelés, fókuszálás vagy felpörgetés” – árulta el Áron.
A verseny tehát amellett, hogy szakmai tapasztalatok hosszú sorával gazdagította a versenyzőjét, abban is segítséget nyújtott, hogy nyomás alatt, stresszhelyzetben is képes legyen jól, sőt akár kiválóan teljesíteni. De van egy harmadik fontos aspektusa is, amit Áron szintén kiemelt. „Nagyszerű élmény volt a verseny, részben a helyszín miatt, részben a renoméja miatt. Kivételes lehetőség volt számomra, hogy egy világbajnokságon mutathattam meg, mire is vagyok képes a szakmámon belül. Van a versenynek egy különleges hangulata, tekintve, hogy rengeteg különböző nemzet gyűlik össze ezen a megmérettetésen” – emellett Áron kifejtette a négynapos verseny feladatköreit is. „Első nap automatizálási feladatok voltak, ahol különböző eszközöket különböző paraméterekkel kellett beállítani, mindezt programozással. Második nap szerveres feladatok kerültek sorra, ahol Windows és Linux alapú szervereket kellett beállítani. Harmadik nap hálózati feladatokat kellett megoldanunk, ahol egy virtualizált környezetben kellett Cisco eszközöket konfigurálni. Utolsó nap hibajavítási feladatok voltak, ahol különböző hibákat kellett felderíteni felhasználói hibabejelentések alapján.”
Arról is kérdeztük Áront, szerinte kiknek érdemes szintén ezt a szakmát választani, illetve milyen képességek jelentenek benne előnyt. Főként olyan embereknek ajánlja, akikben megvan a kreativitás, türelem, illetve egy kis „detektív véna”. Kifejtette, miért is tartja épp ezeket a vonásokat a legfontosabbnak. „Szükséges a kreativitás, mivel sok megoldás létezik egy adott hibára, illetve sokféle hiba is előjöhet. Szintén kell hozzá türelem, mivel vannak rutinhibák, viszont bármikor jelentkezhet olyan hiba, aminek az okát órákon át nyomozzuk, továbbá az ilyen hibánál a megoldás sem feltétlen triviális. »Detektív véna« alatt pedig azt értem, hogy sokszor egy hibabejelentés csak annyi, hogy »nincs internet«. Ilyenkor többféleképp lehet elindulni, de ha az ember megtalálja a jelét annak, hogy mi okozhatja a problémát, akkor már sokkal pontosabb választ tud adni, a megoldásig sokkal gyorsabban tud eljutni.”
Végül a szakmai terveiről kérdeztük Áront. A közeljövőben rendszerüzemeltetőként dolgozik tovább, de már elkezdett rendszermérnökként is dolgozni, de mint mondja, szerencsére a két szakma között van átfedés – legalábbis ami a képességeket érinti.