A WorldSkills magyar válogatója után Zsoltnak sikerült elhelyezkednie a Győri SZC Lukács Sándor Járműipari és Gépészeti Technikum és Kollégiumban, ahol elsajátította az alternatív járműhajtási technikus szakmát is, jelenleg pedig karosszérialakatosnak tanul, amiből idén vizsgázik.
„Ezt a szakmát elsősorban édesapám révén választottam. Az ő szakmája is ez volt, hatalmas szenvedélye volt a motorkerékpárok iránt, ami aztán rám is átragadt” –mesélte Zsolt.
Azt is megtudtuk tőle, hogy a WorldSkills versenyt mindenképp azoknak a fiataloknak ajánlaná, akik nyitottak az új technikákra, szívesen áldozzák fel szabadidejüket a felkészülési folyamatra, nagy bennük a versenyszellem, valamint kellő mennyiségű szakmai tapasztalattal rendelkeznek.
„Én pont a világjárvány kezdetén nyertem meg a nemzeti válogatót, így két évet tölthettem a versenyre való felkészüléssel. Ennek minden napja hatalmas segítség volt, rengeteget tanultam a szakértőm mellett és lehetőségem volt szakemberek segítségével is folyamatosan fejlődni. Ha bekerülsz ebbe a programba, egy új világ tárul eléd, tele lehetőséggel.”
Zsolt szerint a tapasztalatgyűjtést nem kell szétválasztani külön a felkészülési folyamatra és magára a versenyre. Úgy gondolja, hogy a felkészülés során szerzett tapasztalatok és tanulás mind azért van, hogy a versenyen minél felkészültebben vehessen valaki részt.
„Visszagondolva, ahonnan indultam és ahova jutottam, amennyit fejlődtem ezalatt a két év alatt, az számomra leírhatatlan, így mindenkinek ajánlom. Ne féljetek belevágni, hisz mindenképp a hasznotokra fog válni!”
Fotókredit: WorldSkills International