Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében cookie-kat alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
Így választanak szakmát a nyolcadikasok a 2020-21-es tanévben
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete (GVI) idén is megvizsgálta a pályaválasztás előtt álló általános iskolások továbbtanulással és szakmaválasztással kapcsolatos terveit, céljait. A szülők véleménye még mindig a legfontosabb szempont a diákok döntésében, de egyre nagyobb a barátok ráhatása is a választás folyamatára. A későbbi szakma mellett eddig a jó kereset volt a legfontosabb érv, most a választott munka szeretetét helyezték előtérbe a nyolcadikasok.
Mint arról már beszámoltunk, a gdanski EuroSkills-en egy történelmi siker született: Magyarország összesítésben a résztvevő országok közül az átlag érempontok alapján az előkelő 2. helyen végzett. A verseny kapcsán Vujevich Ritát, az MKIK versenyszervezési osztályvezetőjét kérdeztük.
Rengeteg szempontra kell figyelemmel lenni akkor amikor szakmát választunk. Ezek közül az egyik, hogy vannak-e egészségügyi feltételei annak, hogy egy adott szakmában tanulhassunk. Sokszor olyasmi is felmerülhet ilyenkor, amire nem is gondolnánk. Az alábbi kiadvány segít megtalálni, hogy mire érdemes figyelemmel lenni egy-egy szakma kiválasztásakor.
A magyar csapat nemcsak arany- és ezüstérmekkel gazdagodott idén a gdanski EuroSkills-en, egy történelmi siker is született: Magyarország összesítésben a résztvevő országok közül az átlag érempontok alapján az előkelő 2. helyen végzett. Mutatjuk az eredményeket!
Közeleg a nyár, ezzel együtt pedig a vakáció is. Ez tökéletes időszak arra, hogy ne a tankönyvek fölött görnyedjünk, hanem a szabadban töltsük az időnket. Mindezek mellett arra is szánhatunk egy kis időt, hogy még alaposabb önismeretre tegyünk szert és feltérképezzük, mi érdekel bennünket igazán, mivel töltjük legszívesebben az időnket, amikor hosszabb időre kilépünk az iskola falai közül.