Az emberiség életében mindig is fontos szerepet játszott a zene. Mint a világ és a benne élő emberek, úgy a zene is folyamatosan változott, mára pedig már a mindennapjaink részévé vált. Dalokat hallgatunk otthon, a buszon, koncertekre járunk, lejátszási listákat alkotunk a barátainknak. Ha te is jártas vagy a klasszikus és modern zenei műfajokban, valamint érdekel az informatika is, akkor olvasd el, mivel foglalkozik egy hangtechnikus!
Bővebben
Manapság már a pékárun is látható, hogy rohan az idő. Régen, aki pékségben dolgozott biztos lehetett benne, hogy egy kis lisztből és vízből kenyeret készíthet, és másra nagyon nem is volt szüksége a megélhetéshez. Ma már azonban a pékségek áruit össze sem lehet hasonlítani a múltbéli termékekkel. De mégis hogyan készül egy minőségi kenyér? Erről beszélgettünk Vajda József pékmesterrel, a Kenyér lelke fesztivál egyik megálmodójával, és a Pékműhely megalapítójával.
Bővebben
Korábban a Vállalkozások mozgatórugója című cikkünkben már olvashattatok a vállalkozási ügyviteli ügyintéző szakmáról egy oktató szemszögéből, most pedig itt az idő, hogy egy diák is megossza tapasztalatait a képzéssel kapcsolatosan.
Bővebben
Ha könnyedén eligazodsz a számok világában, képes vagy önállóan és kreatívan dolgozni, ugyanakkor az együttműködésre és a kapcsolattartásra is egyaránt nyitott vagy, akkor a vállalkozási ügyviteli ügyintéző szakmát neked találták ki! Jakabné dr. Zubály Anna oktató, egyben a Magyar Gyorsírók és Gépírók Országos Szövetségének elnöke most betekintést enged a szakma rejtelmeibe.
Bővebben
Mindig is érdekelt a kémia? Precíz vagy, és jó a kézügyességed? Esetleg értesz az informatikához, és még az orvosi pálya is érdekel? Akkor olvasd el blogposztunkat, mert esélyes, hogy megtalálhatod benne, amit keresel: megtudhatod, mivel foglalkozik egy egészségügyi laboráns,
Bővebben
Charlie Chaplin, Pathé és Lumière fivérek, Warner Brothers, Walt Disney. Nevek, amiket egy, ma már mindennapjaink részévé vált, meghatározó dolog köt össze: a mozgókép. A mozgókép és animáció végig kísérte a jelen generációk teljes életét. A kedvenc rajzfilmjeinktől kezdve, sorozatokon és különböző műfajú világhírű filmeken keresztül egészen a nap mint nap a televízióban vagy interneten látott reklámokig. De hogyan is készül el egy ilyen műalkotás? Kik állnak az alkotási folyamatok mögött? Sikur Mihállyal, animációs filmrendezővel, animátorral, a mozgókép és animációs ismeretek oktatójával beszélgettünk.
Bővebben